Amerikai diplomatákkal találkozhattunk
Suszter Dominik írása · Az USA-ban tartózkodó kormányzati cserediákok minden évben pályázhatnak az American Councils és az Egyesült Államok Külügyminisztériuma által szervezett Civic Education Week (CEW)-en való részvételre, mely lehetőséget biztosít arra, hogy közvetlenül, még jobban megismerhessék az amerikai társadalom és a közigazgatás működését. Ennek a hétnek a folyamán a diákok különböző előadásokon vesznek részt, illetve olyan szervezetekkel dolgozhatnak együtt, amelyek munkájukat annak szentelik, hogy a közösség életét megváltoztassák, jobbá tegyék. Ezeket a tapasztalatokat a cserediákok hazatérésüket követően kamatoztatni tudják majd saját közösségük és hazájuk javára.
Ezt a lehetőséget kihasználva pályáztam én is erre az eseményre 2019 októberében, a Texasban töltött csereévem ideje alatt. Mint ahogy az a FLEX pályázóknak/ösztöndíjas diákoknak már ismerős lehet, az első fordulóhoz hasonlóan online felületen zajlott a jelentkezés, az adatok rögzítésétől kezdve az esszék megírásáig. A jelentkezés talán egyik lefontosabb eleme a tanári ajánlás, amelyet az egyik amerikai tanárunknak szükséges megírnia. Szóval jótanács következik: érdemes megismerni és pozitív kapcsolatot építeni a tanárokkal. Ezután következett a „szokásos” várakozási idő, aminek ideje alatt az elbírálás, kiértékelés és kiértesítés történik. Szerencsére ebbe a programba jó eséllyel kerülnek be a jelentkezők, mivel a helyek szép számmal elérhetőek: minden évben 200 FLEX (Future Leaders Exchange) és 200 YES (Kennedy-Lugar Youth Exchange and Study) diák vehet részt, 2-2 turnusban.
2019. december közepén érkezett az email, hogy bekerültem a CEW első turnusába, 99 másik cserediákkal együtt, így én lettem a legelső magyar FLEX finalist, aki részt vehetett ezen a programon. A turnusokat egyébként befogadó államonként osztották be és mivel szerencsémre Texas az első körbe tartozott, így 2020. február 8 és 14. között Washington DC-ben tölthettem egy hetet.
Már a houstoni repülőtéren találkoztam néhány más FLEX-essel, akik szintén ugyanoda igyekeztek, mint én. Három óra alatt értünk Washingtonba, ahol a szervezők fogadtak minket a reptéren, majd rövid várakozás után már úton is voltunk a szállodába. A regisztrációt követően elfoglaltuk a szobákat, majd jött az ismerkedés, hiszen nem ismertem szinte senkit, mert egyedüli magyar voltam ott. Rendkívüli élmény volt látni és tapasztalni, hogy hány nemzet diákjait tette ki az a 100 ember: voltak Ukrajnából, Lengyelországból, Örményországból, Görögországból, Tádzsikisztánból és még sorolhatnám. Ez alatt az egy hét alatt nagyon jókat beszélgettünk és sikeresen dolgoztunk együtt, ami fantasztikus volt. Rengeteg dolgot tudtunk meg egymásról és az adott országról, az eltérő kultúrákról és kicsit tanultuk egymás nyelvét is. A magyar mindenkinek nehéz volt…
A szervezők minden programot nagyon pontosan, percről percre megterveztek. Minden nap valamilyen tantermi foglalkozással kezdődött, ahol felvezették a “tananyagot”, melyet átbeszéltünk és kitárgyaltunk. Az elmélet után meglátogattuk a szóban forgó helyeket a fővárosban busszal vagy gyalog. Különböző külső kurzusokon tanulhattunk arról, hogy hogyan képviseljük az érdekeinket, hogyan különböztessük meg a hiteles forrásból származó híreket az álhírektől a médiában. Találkozhattunk és beszélhettünk amerikai diplomatákkal, akiknek a mi hazánk volt a szakterülete, tőlük megtudhattuk, hogy mi a vélemény rólunk magyarokról és mit gondolnak az országunkról Amerikában.
Ezen kívül meglátogattunk nevezetes helyeket, múzeumokat, vagy csak „szimplán” megnéztük, hogy milyen az élet a Washingtonban. Ezeken a programokon tűntek fel először azok a helyszínek, amiket addig csak képen, vagy tévében láthattunk vagy csak hallottunk róluk. Számomra örök élmény, amikor csak annyit hallottam a buszon “Gyerekek, balra az ott a Pentagon” vagy “előttetek ott a Fehér Ház”. Nagyszerű volt személyesen ott lenni, ahová sosem gondoltam volna, hogy valaha egyszer eljutok.
Számomra a legjobb program viszont a minden CEW turnusban megtartott, úgynevezett “Hill Day” volt. A kapitóliumi dombon (Capitol Hill-en) találkozókat szervezhettünk szenátorokkal, képviselőkkel, vagy azokkal hivatalnokokkal, akik ezeknek a fontos embereknek dolgoznak. Korlátlan bejárást kaptunk a szenátusi és képviselőházi épületekbe, a Legfelsőbb Bíróság épületébe, vagy ebédelhettünk ott, ahol a szenátorok szoktak. Az egész napot magunknak építettük fel, de meglepődve tapasztaltuk, hogy a szenátorok és képviselők is érdeklődéssel fogadtak minket. A megbeszéléseken kérdeztek bennünket arról, hogy hogy telik az évünk, milyenek a tapasztalataink, melyeket megértően hallgattak. Nagyszerű volt hallani a felvetéseiket és tanácsaikat is. Személyesen lobbizhattam azért, hogy Magyarország több kvótát kapjon a FLEX-ben, beszélhettem a texasi képviselővel az államról. A legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor az egyik biztonsági ellenőrzést követően szóltak: Mr. Suszter, Önt már várják… Komolynak, és fontosnak érezte magát mindenki ezen a napon, amelyhez persze a megfelelő „dresscode” is hozzátartozott.
A workshop-on társaink voltak hallássérült diákok is, akik nemcsak az otthonukat hagyták el, hogy az Államokba jöhessenek, de eljöttek egy ilyen washingtoni programra is, ahol átlagon felül teljesítettek a félelmeik és nehézségeik ellenére is. Velük nagyon érdekes volt kommunikálni: megtanulhattuk a jelnyelv alapjait, bár általában írásban adtuk át a gondolatainkat egymásnak.
Egy fantasztikus héten vehettem részt. Megtanulhattam, megtapasztalhattam és láthattam olyan dolgokat, amelyek máshogyan nehezen lennének elérhetők számomra. A barátságok, amiket kötöttünk, remélem sokáig tartanak majd. Az utolsó napon néhányan megkönnyezték a hét végét, de mégis jókedvűen hagytuk ott Washington DC-t. Fáradtan, de boldogan tértünk vissza a befogadóközösségeinkbe.